2019.06.03-04. között a miskolci PIC orvosai és ápolói számára a Segíts Élni Alapítvány és a GE támogatásával, a Melletted a helyem Egyesület szervezésében Inga Warren és csapata fantasztikus előadásaival tartotta meg a Családcenrtikus Fejlődéstámogató Ellátás Alapozó képzését.
A FINE program keretében olyan újszülött intenzív osztályon alkalmazható kutatási eredményeken alapuló ellátási gyakorlatot tanulhatunk meg, amely segíti és támogatja a koraszülött és újszülött gyermek idegrendszerének további fejlődését. Figyelembe veszi a gyermek megszületés utáni fejlődési igényeit, élettani szükségleteit.
Már hónapokkal ezelőtt készültünk, vártuk ezt az óriási lehetőséget, hogy egy kiváló, a világ egyik legelismertebb fejlődéstámogató szakembere által sajátíthassuk el a program alapjait.
A miskolci PIC III. szinten, 30 ágyon lát el koraszülött és betegen született újszülötteket, valamint 15 ággyal NIC II. szinten működik. A programban 45 ápoló és orvos kolléga vett részt, valamint két cseh kolléga volt jelen.
A nővér beosztás elkészítése komoly fejtörést okozott annak érdekében, hogy minél többen vehessenek részt a programban és a betegbiztonság szempontjából is megfelelő legyen az ellátás a két napos képzési idő alatt.
Az osztályon dolgozó ápolók együttműködése segítette és biztosította ezt, hiszen voltak olyan kolléganők is, akik éjszakás műszak után jöttek el a képzésre és a képzés után mentek éjszakai műszakba dolgozni.
Inga Warren, Mary O Connor, Beverly Hicks, Nagy Lívia, Nagy Ildikó előadásai segítettek bennünket abban, hogy az elméleti tudást megkaphassuk és megérthessük mennyire fontos a koraszülött és újszülött gyermekek ápolásában minden egyes mozdulat, amellyel hozzájuk érünk. Milyen módon tudjuk mi ápolók és orvosok a mindennapi rutinfeladatainkat úgy elvégezni, hogy ne okozzunk fájdalmat ezeknek a védtelen kis babáknak miközben meg vagyunk róla győződve, hogy a legjobbat tesszük értük.
Az ápolási feladatok gyakorlati bemutatása során megfigyelhettük és mi magunk is gyakorolhattuk ezek kivitelezését.
Kimondhatatlanul jó érzés volt látni az ápolók, orvosok érdeklődését, együtt gondolkodását. Szinte érezni lehetett az emberek fejében történő gondolatok cikázását az előadások során. Időnként vágni lehetett volna a levegőt a néma csendben.
Úgy éreztem minden egyes előadással egyre jobban megértik és érzik az ápolók mekkora jelentősége van az Ő munkájuknak és milyen sok gyermek további élete, életminősége függ attól hogyan ápolják, gondozzák a babákat a hosszú hónapok alatt, amíg a PIC-en tartózkodnak.
Az előadások angol nyelvről való tolmácsolását Venkovits Balázs, egy érintett édesapa segítette. Balázs olyan átéléssel, élethűen adta át az előadók információit, hogy mindenkit lenyűgözött.
Néhány sorban szeretném leírni mit gondoltak a kolléganőim a képzéssel kapcsolatban.
- Kíváncsian vártam az előadásokat, nagyon érdekesek voltak. Sokat tanultam a workshopokon.
- Nagyon jó hangulatú volt a két nap! Igyekszünk a tanultakat a munkánk során alkalmazni. Köszönjük a lehetőséget!
- Sok alkalmazható ápolási tevékenységre irányuló változtatást kaptunk. Bizonyítékokat a koraszülöttek fokozott érzékenységére. A legapróbb műveletek „görbe „tükrét is bemutatta!
- Könnyen érthető, érdekes előadásokat hallhattunk és remek gyakorlati bemutatókat láthattunk. Igyekszünk a szemléletünkön változtatni, a látottakat, hallottakat a mindennapokba átültetni.
Végezetül szeretném még egyszer megköszönni a csodálatos lehetőséget, hogy a FINE program eljuthatott Miskolcra is, ahol évente közel 700 koraszülött és betegen született gyermeknek adhatjuk meg a megszerzett tudásunkat alkalmazva a lehetőséget a jobb életminőség biztosítására.
Köszönettel: Afonyiné Kaló Tünde
Vezető ápoló